25% kedvezmény

a Power BI tanfolyamra

nap
óra
perc
másodperc

Élő Online / Videós

Szuper Power BI tanfolyam kezdőtől haladó szintig

Büszke leszel magadra, mert a Power BI tanfolyam végére kevesebb munkával sokkal jobb elemzéseket tudsz készíteni, mint eddig valaha (nem túlzás, meglátod).

Kevesebb munkával

részletesebb és látványosabb elemzéseket készítesz Power BI-ban úgy, mint a profik

Az adatelőkészítéstől kezdve a Dashboard építésen át a riportok megosztásáig arra törekszünk, hogy maximum egy gombnyomásra (de idális esetben automatizáltan) frissülő riportokat tudj építeni, amik hiba nélkül azonnal választ adnak a felmerülő kérdésekre – akár a meetingen is.

"Köszönöm szépen a képzést, nagyon sokat tanultam belőle, és már sok mindent hasznosítottam is belőle a munkám során"
Adrienn
Pénzügyi munkatárs

Ilyen riportokat építenek, akik

már elvégezték a Power BI tanfolyamot

Power BI pozíciók megpályázásánál sokszor adnak beugró feladatot, és ha ezt jól meg tudod csinálni, akkor behívnak interjúra.

Nemrég a Power BI tanfolyam résztvevői kipróbálhatták magukat egy ilyen szituációban.
Mindenki kapott egy alap táblázatot, és abból kellett felépíteni egy Recruitment Dashboardot.
Ilyen Dashboardokat Te is tudnál készíteni?

Gyere el a Power BI tanfolyamra, és szerezd meg a tudást, amivel jól fizető állásokra pályázhatsz!

Spórolj időt magadnak!

Tamás ezt írta a Power BI képzés után:

“Végigértem a képzésen, nagyon hasznos volt. Eddig oktatás nélkül, saját kútfőből (google, youtube) építettem Power BI dashboardokat. Sok időt spóroltam volna, ha hamarabb jelentkezek…

Így visszanézve az eddigiek elég fapadosak és a felesleges segédtáblák miatt  lassúak. Szép lassan nekiállok őket feltuningolni. 
 
A videósorozatban elsősorban az adattisztítás, adatátalakítás, illetve a DAX számításoknak vettem hasznát, amellett, hogy biztos vagyok benne, hogy  mostantól a tooltip, és a könyvjelzős megjelenítési megoldásokat is alkalmazni fogom (ez tényleg profi).”

Kató Tamás (2024.12.30.)

⭐⭐⭐⭐⭐

"Azért nem vettek fel,
mert nem tudtam,
mi az a Power BI"

Ez a beszélgetés megtörtént!
(a Power BI lassan megkerülhetetlen):

Minél tovább halogatod a fejlődésedet, annál jobban lemaradsz.
Vannak, akik már magabiztosan használják a Power BI-t.
És ők viszik el a jól fizető állásokat helyetted.

Ne hagyd, hogy a lehetőségek elússzanak!
Jelentkezz most a Power BI tanfolyamra!

"Elvégeztem a teljes képzést. Nagyon tetszett az oktatásod! Örülök, hogy jelentkeztem, hasznos tudással lettem gazdagabb :)"
Zsófia

Maximális gyakorlati tudás,

minimális időráfordítással!

Nincs időd hosszú, száraz, unalmas tanfolyamokra? Itt azonnal gyakorlati példákon keresztül tanulsz,
és lépésről lépésre haladva sajátítod el a Power BI profi használatát a legmodernebb eszközökkel.
Ez a képzés azoknak szól, akik tényleg használni akarják a Power BI-t.

1. Power BI alapok

Teljesen kezdő szintről felépíted az első, több forrásból működő Power BI Dashboardodat. Mappából olvasol be adatokat, és játszi könnyedséggel összesítesz riportokat. Megírod az első DAX függvényeidet és fúrható diagramot készítesz. Ezzel megvan az első sikerélmény, de a java még hátra van.

2. Automatizáció programozás nélkül

Amíg mások órákat/napokat töltenek adattisztítással és riportkészítéssel, Te Power BI segítségével néhány kattintással automatizálod a folyamatokat. Így több időt szentelhetsz annak, ami igazán fontos számodra. (Én is így csinálom).

3. Fejlett AI eszközök Power BI munkában

Amit tegnap még újdonságnak hittél, ma már alapelvárás. 

A Power BI képzésen megtanulod, hogyan használd hatékonyan a legfejlettem AI eszközöket a riport fejlesztésben. 2025-ös AI modelleket használunk, és megismered azokat a lehetőségeket, amiket ma már KÖTELEZŐ használnod, ha lépést akarsz tartani.

4. Power BI függvények alapjai

Power BI-ban DAX és M programnyelvben tudsz függvényeket írni. Ne ijedj meg! A DAX nagyon hasonló, mint az Excel. M programnyelvet pedig az AI megoldja helyetted. Az online Power BI tanfolyamon azt is megtanulod, hogyan.

5. Profi függvényeket írsz Power BI-ban

Miután a függvények alapjai megvannak, megtanulsz profi függvényeket írni Power BI-ban. Ez lesz a Dashboardod szíve-lelke. Azokat a függvényeket tanulod meg, amivel Senior Power BI szakértők is dolgoznak. Így fejlődsz igazán. Ilyen mélységű tudásra szinte biztosan szükséged lesz a munkádban.

6. SQL és Power BI legjobb gyakorlatok

Többféleképpen be tudsz kötni SQL adatbázist Power BI-ba. Használhatsz Direct Query-t vagy Importot, meglévő lekérdezést vagy nyers táblázatokat. Fontos, hogy ezt már az elején jól csináld! A Power BI tanfolyamon a legjobb gyakorlatokat tanulod, így képes leszel kiválasztani, hogy mikor melyik beolvasás a leghasznosabb.

7. SQL programozás nélkül? Igen!

Sok helyről hallod, hogy fontos az SQL? De minek tanulnál hónapokat, ha a Power BI meg tudja írni az SQL kódot helyetted? A képzésen megtanulod, hogyan írass SQL lekérdezést a Power BI-al, még akkor is, ha soha nem írtál SQL kódot. 2 kattintás és kész. (Sok ilyen rejtett trükköt tanulsz még

8. Versenytárselemzés és Webscraping

Sokan órákon keresztül programoznak, hogy egy weboldal adatait elemezhető formába tudják önteni. A Power BI tanfolyamon megtanulod, hogy nincs szükség prorgamozásra, mindössze néhány kattintás, és előáll az elemezhető tábla, amit egy gombnyomással bármikor frissíthetsz.

9. Jogosultságkezelés mesterfokon

Az egyik legértékesebb része a Power BI-nak a jogosultságkezelés. A tanfolyamon megtanulod, hogyan állíthatod be a hozzáféréseket úgy, hogy egyetlen riport minden felhasználónak a számára releváns adatokat jelenítse meg, garantálva az adatbiztonságot. Többé nincs szükség külön fájlokra, mert a Power BI gondoskodik a megfelelő jogosultságokról.

10. Képeket használunk szűrésnek, gombokkal lépkedünk​

Képzelj el egy Dashboardot, amin mondjuk autók értékesítési adatait látod. Power BI-ban meg tudod csinálni azt, hogy az automárkák logóit szűrésként használod. Így amikor rákattintasz mondjuk az Audi logójára, akkor ezen az oldalon az Audi értékesítési adatait látod. Ha átkattintasz egy másik logóra, akkor pedig azt. Megtanulod, hogyan rendelj akciókat képekhez, gombokhoz és alakzatokhoz, így sokkal látványosabb és felhasználóbarátabb dashboardokat készíthetsz.

11. Elkészült riportok megosztása, exportálása és automatikus frissítés

A Power BI tanfolyamon megtanulod, hogyan oszthatod meg az elkészült riportjaidat másokkal, és hogyan exportálhatod őket Excelbe, élő kapcsolattal! És azt is megtanulod, hogyan állíthatod be az automatikus frissítéseket, hogy a Power BI dashboard akkor is frissüljön, amikor Te szabadságon vagy.

12. Lenyűgöző Power BI Dashboard design

Megtanulod, hogyan készíthetsz ehhez hasonló Power BI Dashboardot, amiben a legprofibb eszközöket használod.

Látod, miről szól a Power BI tanfolyam?

A legjobb gyakorlatokat a legújabb eszközökkel tanulod meg,
hogy élen járj a Power BI világában akkor is, ha teljesen az alapokról indulsz.

Power BI oktató

Csáki Dávid

11 éve foglalkozik oktatással, képzéseit átlagosan 4.9-re értékelik. Fő célja, hogy szakmailag kiváló, laza hangulatú képzéseket tartson, ahol nem csak azt mutatja meg, mennyire könnyű a Power BI használata, hanem kitér a hibázási lehetőségekre, és azok megoldásaira. Így az online Power BI tanfolyam után magabiztosan vágsz bele a Power BI használatába önállóan is.

Dávid főállásban a Graphisoftnál dolgozik adatelemzőként, emellett tanácsadóként segít közepes és nagyvállalatok BI folyamatainak kialakításában, optimalizációjában, adatelemzői csapatok felállításában, képzésében.

Különböző iparágakban, több cég számára fejleszt Power BI riportokat, és rendszeresen készít különböző vezetői szintek számára Dashboardokat (egészen a tulajdonosokig). Így tudja, mire van szüksége a különböző szintű vezetőknek, és a Power BI tanfolyamot ezalapján építi fel.

Power BI alapok - Csáki Dávid data analyst

Élő online vs. Videós képzés

Élő, online Power BI tanfolyam

Videós Power BI tanfolyam

Néhány Power BI videó, az oktatás témáiból

🔥Szerintem az egyik legmenőbb dolog Power BI-ban...

Amikor kattintás nélkül bele lehet nézni az adatok mélyére.

Mert ez nem csak baromira látványos, de nagyon hasznos is, amivel olyan mélységében láthatjátok az adatokat, mint ezelőtt soha.

Ígérd meg nekem, hogy a képzés után készítesz majd olyan BI riportot a főnöködnek, amiben felugró ablak is van! 

Aztán figyeld a reakcióját, ahogy rácsodálkozik, milyen király dolgokat tudsz csinálni!

✍️ Így írj profi függvényeket Power BI-ban

A Power BI-ban alapvetően kétféle programnyelv van: M és DAX.

Mindkettőről tanulunk a Power BI tanfolyamon.

Az M függvényeket egyébként a Power BI meg tudja írni helyetted. Ezzel rengeteg időt spórolsz. Majd ezt is megmutatom, hogyan.

Most viszont szeretnék pár tippet adni ahhoz, hogyan írj profi DAX függvényeket.

⌚Mit szólnál, ha az ismétlődő riportjaid több órás munka helyett egyetlen gombnyomásra előállnának?

Akárhogy is néz ki az alap táblázat, azt fel tudjuk dolgozni Power BI-ban automatizáltan.

Én már nem tudnám újra azt elképzelni, hogy minden hónapban órákat/napokat görcsölök a havi záráson.

Nálam minden ismétlődő riport egy gombnyomásra befrissül és a Power BI tanfolyamon megmutatom, hogyan tudod ezt Te is megcsinálni.

Így rengeteg időt spórolhatsz magadnak minden alkalommal.

Ne töltsd az idődet olyan dolgokkal, amit automatizálni lehet, mert ha nem Te automatizálod, majd megteszi más helyetted.

Melyik Power BI képzést választod?

Most 25% kedvezmény!

Kezdő - Középhaladó

A kezdő Power BI képzés anyaga és még:

  • Adatelőkészítés, adattisztítás automatizálása
  • Feltételes formázások
  • DAX és M függvények alapjai
  • Riport megosztási lehetőségek
  • Microsoft Fabric betekintő
  • Sorszintű jogosultságkezelés
  • Felugró ablak létrehozása diagramon
  • Ára: 122.900 Ft helyett most 89.900 Ft (összesen 9 órás* képzés)

Teljes Power BI tanfolyam

Minden ami a kezdő és középhaladó Power BI anyaga, és még:

  • Mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználása Power BI munkában (a legmodernebb AI eszközökkel)
  • SQL adatbeolvasás és megnézzük, hogyan írja meg helyettünk a Power BI az SQL kódokat
  • Profi DAX függvények és változók kezelése
  • Időintelligencia (YTD, eltérés az előző időszakhoz képest, stb.)
  • Webscraping: programozás nélkül néhány kattintással weboldalról olvasunk be adatokat
  • Profi szűrőkapcsolatokat állítunk be
  • Képeket és gombokat használunk szűrőként és nézetek közötti váltásra
  • Megtanulod, hogyan tudsz lenyűgöző Power BI Dashboardot készíteni
  • Kezeljük a mappabeolvasási hibákat automatizáltan úgy, hogy a munkalap neve és a fejléc kis-nagybetűk se okozzanak gondot
  • Ár: 199.900 Ft helyett most 149.900 Ft (összesen 15 órás* képzés)

A teljes Power BI tanfolyam végén tanúsítvány szerezhető, ami az önéletrajzodban, LinkedIn profilodon és Facebookon is nagyon jól mutat.

Power BI + Excel Mesterkurzus:

Minden, ami a Teljes Power BI képzés anyaga és mellé 16 óra Excel képzés, ahol a legújabb függvényeket, legjobb gyakorlatokat tanulod meg (újra)kezdőtől haladó szintig. 878 értékelésből az átlag: 9.6/10!!!

  • Magyarul, angolul, régi és új Excelben is megtanulod, mit hogyan érdemes csinálni. Hogy csináltuk régen, és hogyan csináljuk most.
  • Olyan fogásokat tanulsz meg Excelben, amivel rutinos Excel felhasználókat is lekörözöl. 
  • Semmi felesleges töltelék. 100% ProfiExcel, és Profi Power BI
  • Ár: 259.900 Ft helyett most 194.900 Ft (öszesen 31 órás* képzés)

A képzés végén Excel és Power BI tanúsítvány is szerezhető.

Akár részletekben is fizethetsz. Ehhez elég beírnod a lenti jelentkezésnél a megjegyzésbe, hogy mennyi részletben szeretnél fizetni (maximum 3) és megegyeztünk. Az első részletet most fizeted, a többit pedig minden hónap 11-ig.
A részletfizetés csak magánszemélyek számára elérhető. Céges számlára részletfizetést nem tudjuk biztosítani.

A feltüntetett árak nettó árak és forintban értendők. Hogyha saját nevedre kéred a számlát, akkor az áfát elengedjük, így a fizetendő összeg Neked az, amit látsz. Cégeknek áfás számlát állítunk ki, 27%-os ÁFA vonzattal.

Éredmes megkérdezned, a munkáltatódat (ha most dolgozol), hátha kifizetik a képzést, mert ezzel a cég is nagyon sokat nyer.

*A feltüntetett óraszámok negyvenöt perces órákra értendők (ahogy a tanórákat számoljuk).

Szabadon tudsz ismételni, mert a Power BI videókat 90 napon belül bármikor és bármennyiszer meg tudod nézni. Az Excel Mesterkurzushoz pedig egy éves hozzáférést kapsz.

Már csak ennyi időd maradt

nap
óra
perc
másodperc

hogy kedvezményesen tudj részt venni a kiválasztott Power BI tanfolyamon videós vagy élő, online formában.

100% elégedettség garancia

Biztos lehetsz benne, hogy ez a Power BI tanfolyam nem csak hasznos, hanem érdekes is lesz számodra. Rengeteg gyakorlati példán keresztül, laza hangulatban, “emberi nyelven” tanulod meg, mit, miért és hogyan érdemes csinálnod.

Ennek ellenére, ha az első alkalom után úgy döntesz, hogy ez a Power BI nem neked való, akkor írj egy emailt, és a teljes részvételi díjat visszakapod 24 órán belül, megköszönve a bizalmad, amit nekünk szavaztál.

Árak

Power BI tanfolyam online és videós formában

MOST 25% kedvezmény!

Középhaladó Power BI képzés

Kezdőtől középhaladó szintig (9 óra)
122900
89 900 Ft
  • 90 napig korlátlanul visszanézhető videók
  • Élő, online és videós formában is
  • Megtanulod azokat a fogásokat, amivel egyszerűsítheded és gyorsíthatod a munkádat
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Kezdő és középhaladó témakörök (sok helyen csak ennyit tanítanak)

Teljes Power BI tanfolyam

Kezdőtől haladó szintig (15 óra)
199900
149 900 Ft
  • 90 napig korlátlanul visszanézhető videók
  • Élő, online és videós formában
  • Megtanulsz mindent, hogy magabiztos Power BI felhasználó legyél
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Minden témakört tartalmaz kezdőtől haladó szintig, amivel profi Power BI riportokat építhetsz

Power BI + Excel Mesterkurzus

Data Analyst pozícióhoz (31 óra)
259900
194 900 Ft
  • 1 évig korlátlanul visszanézhető Excel videók és 90 napig korlátlanul visszanézhető Power BI videók
  • Power BI képzés élő online és videós formában, Excel képzés csak videós formában elérhető
  • Megtanulod azokat a fogásokat, amivel egyszerűsítheded és gyorsíthatod a munkádat
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Minden témakört tartalmaz
  • A Power BI képzés mellé 16 órás Excel képzést is kapsz, amivel a legújabb és legjobb módszereket tanulod meg, amiket profi adatelemzők használnak. Átlagos értékelés 9.6/10 (878 vélemény) ⭐⭐⭐⭐⭐
Profi

Középhaladó Power BI képzés

Kezdőtől középhaladó szintig (9 óra)
122 900 Ft
  • 90 napig korlátlanul visszanézhető videók
  • Élő, online és videós formában is
  • Megtanulod azokat a fogásokat, amikkel egyszerűsítheted és gyorsíthatod a munkádat
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Kezdő és középhaladó témakörök (sok helyen csak ennyit tanítanak)

Teljes Power BI tanfolyam

Kezdőtől haladó szintig (15 óra)
199 900 Ft
  • 90 napig korlátlanul visszanézhető videók
  • Élő, online és videós formában
  • Megtanulsz mindent, hogy magabiztos Power BI felhasználó legyél
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Minden témakört tartalmaz kezdőtől haladó szintig, amivel profi Power BI riportokat építhetsz

Power BI + Excel Mesterkurzus

Data Analyst pozícióhoz (31 óra)
259 900 Ft
  • 1 évig korlátlanul visszanézhető Excel videók és 90 napig korlátlanul visszanézhető Power BI videók
  • Power BI képzés élő online és videós formában, Excel képzés csak videós formában elérhető
  • Megtanulod azokat a fogásokat, amikkel egyszerűsítheted és gyorsíthatod a munkádat
  • Képzés közben bármikor kérdezhetsz (videós képzésnél emailben vagy telefonon)
  • Minden témakört tartalmaz
  • A Power BI képzés mellé 16 órás Excel képzést is kapsz, amivel a legújabb és legjobb módszereket tanulod meg, amiket profi adatelemzők használnak. Átlagos értékelés 9.6/10 (878 vélemény) ⭐⭐⭐⭐⭐
Profi

Jól mutatna a Power BI tanúsítvány

LinkedIn profilodon az Önéletrajzodban

Bármelyik képzést választod, élő online és videós formában is részt tudsz venni.

Az élő online Power BI tanfolyam 5 alkalmas, hétköznap délutánonként 18:00-20:30 között szokott lenni, de mindent megbeszélünk jelentkezés után: 

  • 1. alkalom a kezdő képzés, 
  • 2-3 alkalom a középhaladó és
  • 4-5 alkalom a haladó anyag részei

Videós Power BI képzésnél megkapod az egyik legjobban sikerült oktatás felvételét és hozzá minden anyagot, utalást követő 24 órán belül.

Emailben bármikor tudsz kérdezni, és a felvételeket három hónapon belül bármikor és bármennyiszer vissza tudod nézni.

Így a saját tempódban haladhatsz akkor, amikor van rá időd.

Jelentkezés

Minden további információt (képzés időpontja, utalási adatok, stb.) jelentkezést követően emailben küldünk.

Haladó PBI jelentkező

A jelentkezem gomb megnyomásával elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót
A fent megjelölt óraszámok, negyvenöt perces tanórákra vonatkoznak.

Gyakran ismételt kérdések

Mondd el neki, hogy voltál a 3 órás kezdő Power BI képzésen, ami nagyon megtetszett. Úgy gondolod, hogy a Power BI hasznos lenne a munkádban is. Teljesen ingyenes eszköz, és sokkal részletesebb elemzéseket lehet vele készíteni, mint Excelben. 15 óra alatt megtanulnád, hogyan tudod az ismétlődő riportokat automatizálni, és olyan elemzéseket tudnál készíteni, amik néhány kattintással minden kérdésre választ adnak. Meg is mutathatod Neki az egyik tanítványom (Szűcs Alexandra) riportját, aki a képzés után ezt rakta össze: Allianz Power BI

A Power BI asztali verziója ingyenes. A cégnek nem kerül semmibe, és most lehetőséged van kedvezményesen részt venni egy olyan képzésen, amivel 15 óra alatt teljesen kezdő szintről haladó szintre jutsz. A képzés végén tanúsítványt is kaphatsz, amit beírhatsz az önéletrajzodba, ezzel növelheted előre lepési esélyeidet, és ha használod a tanultakat a munkádban, sokkal jobb riportjaitok lesznek, mint ezelőtt valaha.

Igen. Emailben (info@datakepzes.hu), telefonon (+36 70 881 8822), vagy a Facebook csoportban tudod feltenni kérdéseidet.
A videós képzésben az a jó, hogy a saját tempódban haladhatsz. Ha valami túl gyors, megállítod, visszatekered, ha valami túl szájbarágós beletekersz. Eddig minden visszajelzés nagyon pozitív. Nagyon ritka, hogy bárki elakadna menet közben, de mindenkinek segítek.

A részletfizetés kamatmentes. Maximum 3 részletben tudsz fizetni. Az első részletet most, a másodikat következő hónap 11. napjáig, a harmadikat pedig azt követő hónap 11. napjáig tudod fizetni. Például: ha a képzés ára 100 Ft, akkor egy havi részlet: 100/3=33 Ft.

Videós képzésnél, amikor az első részletet utaltad, írj és 24 órán belül a teljes képzés anyagát és hozzá minden videót megkapsz.

Élő online képzésnél is írj, miután utaltál, és küldöm a naptármeghívókat.

Hogyha most a középhaladó Power BI képzésre jössz, és 3 hónapon belül úgy döntesz, hogy jönnél a teljes Power BI tanfolyamra, akkor csak annyi a teendőd, hogy írsz egy emailt, és küldöm a haladó videókat. 

A haladó anyagokat is ugyanazon az áron tudod megvásárolni, mint amennyit a középhaladó képzésért fizettél. Szóval ha a középhaladó képzés 100 Ft volt, akkor a haladó képzés is 100 Ft. 

Ez így kicsit drágább, mintha egyben vennéd meg a teljes Power BI tanfolyamot, de van lehetőséged rá, hogy a felénél abbahagyd a képzést, és csak középhaladó szintig juss el.

Videós képzésnél utalást követően írj, és 24 órán belül megkapod a videókhoz való hozzáférést és minden anyagot hozzá. Szóval akár már holnap bele tudsz vágni a tanulásba. Az élő online képzés sokkal kötöttebb, ott akkor tudsz kezdeni, amikor a képzés kezdődik (időpontokat jelentkezés után küldöm).

Az élő online Power BI képzések mindig munkaidő után vannak, hétköznap 18:00-20:30 között. Az aktuális időpontokról jelentkezést követően kapsz tájékoztatást. Hogyha jelentkezés után meggondolod magad, és inkább videós képzésen vennél részt, akkor csak írj egy emailt, és utalást követő 24 órán belül megkapod a videókat és minden anyagot hozzá.

Hogyha valaki más tartaná a képzést, de tetszik, ahogy én tanítok, akkor küldd el kérlek a képzés szervezőnek az elérhetőségemet, vagy írj nekem egy emailt, és szívesen felveszem a kapcsolatot a HR-el ezügyben. Örömmel tartanék Nálatok céges Power BI képzést (még akkor is, ha már megvan a tréner). Beszéljünk telefonon, ha gondolod: +36 70 881 8822, vagy írj emailt: info@datakepzes.hu

Mindent igyekszem rugalmasan kezelni ezért, ha csak következő hónapban tudnál fizetni, akkor sincs gond, csak kérlek írd bele a jelentkezésnél a megjegyzésbe, hogy mikor tudnád befizetni a képzés díját. Például: “Szia Dávid, ebben a hónapban már sok kiadásom van, de szeretném megcsinálni a Power BI tanfolyamot. Következő hónap 10-én tudnám befizetni a képzés első részletét, és 3 részletben szeretnék fizetni.”

Hogyha megbeszéljük, akkor jár Neked a kedvezmény. Csak írj kérlek egy emailt, vagy hívj fel és megbeszéljük, hogy mi lenne a legjobb megoldás (info@datakepzes.hu; +36 70 881 8822).

Akárhogy is alakul, szeretném a legjobb képzést adni Neked kedvező áron. Úgyhogy szerintem találunk megoldást. Például: ha videós képzésre jelentkezel, de csak 2 hónap múlva tudod elkezdeni a tanulást, akkor most jelentkezel és utalod a kedvezményes árat. A jelentkezésnél a megjegyzésbe beírod, hogy kb. mikor tudnál kezdeni, és amikor mondjuk 2 hónap múlva írsz, hogy készen állsz, akkor küldök minden videót és anyagot egyben. Ez az élő online képzésnél is meg tudjuk csinálni (ott az aktuális időpontokat és naptármeghívókat küldöm, amikor készen állsz a fejlődésre). Minden probléma/igény egyedi, úgyhogy beszéljünk! Írj (info@datakepzes.hu) vagy hívj (+36 70 881 8822)!

Hogyha a saját nevedre kéred a számlát, akkor  a képzés annyiba kerül, amennyit az oldalon látsz (nincs áfa többlet). Számlát így is kapsz, de nem kell többet fizetned. Cégeknek viszont csak áfás számlát tudok adni, így hogyha cégnévre kéred a számlát, akkor a fenti árakra még az áfa összegét rá kell számolni (27%).

Maradt még kérdésed?

Céges oktatás, tanácsadás vagy riportfejlesztés érdekelne?

Írj, vagy hívj, ha bármilyen kérdésed maradt még! (Tényleg!)

Csáki Dávid
Vezető Power BI és Excel oktató, tanácsadó
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2022/000426

Scroll to Top